HOLTTÉR-FIGYELŐ RENDSZER
Az új C4-ben dolgozó csúcstechnológia egyik legjobb eleme az ultrahangos holttér-figyelő rendszer, amely egyedinek számít a piacon. A visszapillantó tükör sarkában lévő narancssárga dióda figyelmezteti a vezetőt, ha egy gépjármű van az autó holtterében. Az első és hátsó lökhárítókba beépített 4 érzékelőből álló rendszer 12 és 140 km/h közötti sebességnél működik. Elöl a külső visszapillantó tükör által behatárolt, a hátsó lökhárító mögött kb. 5 méteres, a gépkocsi mellett pedig mintegy 3,5 méteres területet figyel.
CSÚCSTECHNOLÓGIÁT KÉPVISELŐ VILÁGÍTÓBERENDEZÉSEK
A biztonságos vezetést segítik az opcióként rendelhető kettős funkciójú kanyarkövető Xenon fényszórók és az első ködfényszórók statikus kanyarvilágítással. A fényszórók kiegészítő fénysugárral világítják be a kanyar belső ívét, ezáltal jobb látási viszonyokat és nagyobb biztonságot garantálnak a kanyarokban és a kereszteződésekben. Akár 75°-os szögben is be tudják világítani a gépkocsi bal vagy jobb oldalát.
AFIL
A véletlen sávelhagyásra figyelmeztető rendszer (AFIL) a fáradtságból adódó veszélyhelyzeteket segít megelőzni. Az autó alatt elhelyezett érzékelők "látják", ha az autó indexelés nélkül halad át a sávelválasztó fehér csíkon. Ilyenkor a rendszer az ülés finom rázogatásával figyelmezteti az elbóbiskolt vezetőt.
GYERMEKBIZTONSÁG
Az új C4-ben a gyermekek tökéletes biztonságban utaznak. A hátsó ülésen két Isofix-gyermekülés rögzíthető, a hátsó ablakemelőket elöl le lehet zárni, a kikapcsolt biztonsági övekre pedig külön jelzés figyelmeztet.
ÖTCSILLAGOS EURONCAP-TESZT
A menettulajdonságokon kívül, az utastér biztonsága szintén az új C4 mellett szóló számtalan érv közé tartozik, amelyekre a modell 5 csillagot kapott az EuroNCAP teszteken. Az energiaelnyelés elve alapján kialakított karosszériaszerkezeten kívül a gépkocsi szériatartozéka a 6 légzsák (vezetőoldali- és első utasoldali-, oldal- és függönylégzsákok).